2025/09/16
Göde András
9
Amikor akusztikáról esik szó, legtöbben a koncerttermekre vagy színházakra gondolunk. Pedig a hangzásvilág minden térben meghatározó. A hangok folyamatosan körbevesznek minket – a szemünkkel szemben a fülünket nem tudjuk becsukni.
A hangokat gömbszerűen érzékeljük: a fülünk nemcsak a tér minden irányából képes bemérni a hangforrást, hanem a távolságot is. Agyunk közben szűr, mint egy hibajavító rendszer: leválasztja a zavaró zajt a fontos információról. Ez azonban erőfeszítést igényel. Egy rossz akusztikájú térben hamarabb elfáradunk, csökken a koncentrációnk, nyugtalanabbá válunk.
Az akusztika így nemcsak a megértést, hanem a hangulatot is befolyásolja. A hallott hangokat tároljuk, összehasonlítjuk a korábbi tapasztalatainkkal, és hozzákapcsoljuk az adott helyhez. Egy könyvtárhoz a csend, egy zsibongóhoz a zaj, egy templomhoz a visszhang társul. Az eltérés zavaró lenne: egy csengő-bongó könyvtárban nehezen tudnánk megmaradni, és egy hangtalan iskola folyosó is furcsán hatna. A templomok visszhangos terei pedig nemcsak vizuálisan, hanem hangzásukkal is áhítatra hangolják az embert.
Pallasmaa, a finn építész és teoretikus A bőr szemei című könyvében így fogalmaz:
„Az építészeti tér megélt tér, nem pedig fizikai űrtartalom, és a megélt tér mindig túlmutat a geometrián és mérhetőségen.”
A megélt tér része tehát a hang.
Gernot Böhme, a német filozófus, aki az atmoszféra fogalmának egyik úttörő kutatója volt, így fogalmazott egy interjúban:
„Az atmoszféra nem más, mint a behangolt tér.”
A metafora találó: a tér atmoszférája úgy érkezik hozzánk, mint a zene. Felidéz bennünk emlékeket, érzéseket kapcsol hozzá, és hangulatot teremt.
De nemcsak a tereknek, az anyagoknak is van hangja. Ezt ugyanúgy megtanuljuk és elraktározzuk emlékeinkben, mint a látványt. Peter Zumthor svájci építész az Atmoszféra című könyvében arról ír, hogy teljesen máshogy szólnak a lépteink egy ragasztott parkettán, mint egy párnafákra helyezett padlón. Az anyagok hangelnyelő vagy éppen reflektáló tulajdonságát éppúgy megtanuljuk, mint a megkopogtatott felület sajátos hangját. Látvány és hang összeolvad, és együtt formálja a tér érzékelését.
Nem véletlen, hogy a koncerttermekben a fa a legkedveltebb anyag: akusztikai tulajdonságai mellett pszichésen is a zenéhez társítjuk, mint a hangszerek leggyakoribb alapanyagát. A fa rezonanciája, a kő hideg koppanása, a textíliák tompa nyugalma – mind-mind hozzájárul ahhoz, ahogyan egy hely atmoszféráját megéljük.
A jó tér tehát nemcsak a szemnek, hanem a fülnek is szól. És amikor a látvány és a hangzás összeér, megszületik az, amit atmoszférának nevezünk – egy olyan összetett élmény, amelyet nem lehet egyszerű mérőszámokkal leírni, de amely alapvetően meghatározza, hogyan érezzük magunkat egy adott helyen.
